Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A gyűlölet naplója

Amit itt találsz az egy fiktív napló, amely teljes egészében azon igyekszik, hogy felforgassa a gyomrod. Minden esemény és személy a képzelet szülötte, bármiféle egyezés a valósággal kizárólag a véletlennek köszönhető. És ehhez a szüleményhez minden jogot fenntartok. Thomas T. Owen

Friss topikok

Címkék

Archívum

A törvény embere

1. rész 2013.11.02. 09:53 Thomas T. Owen

 Andor Géza hadnagy a rendőri rohamkocsiban ülve nem volt megelégedve magával, annak ellenére, hogy az aznapi felfedezése rengeteg munkaórájába került. Persze előre látta mi lesz a mai akció eredménye. Valószínűleg főhadnaggyá, vagy még nagyobb rendfokozatba emelik. De az az előléptetés vértől fog bűzleni.
          Gyorsabbnak, ügyesebbnek, körültekintőbbnek, okosabbnak kellett volna lennie, és hamarabb rájön, hol van annak a szemétnek a rejtekhelye. Rengeteg megkínzott, megcsonkított és különös kegyetlenséggel meggyilkolt ember kellett már a mai felfedezéséhez is. Kollégái és környezete mind azt mondták neki, hogy ne eméssze magát ez miatt. Ezt a piszkot egy egész ország üldözi, és nem egyedül az ő dolga az elfogása. Könnyen beszéltek. Az ő gyerekeik nem tartoztak az áldozatok soraiba. Mindhárom gyermekét elmegyógyintézetbe kényszerült zárni ez miatt a nyomorult féreg miatt. Fiatalabbik lánya Lekéren, az idősebbik lány Nagylévárdon, legfiatalabb fiú gyermeke pedig Nyitraújlakon élte elviselhetetlenné vált élete mindennapjait. Az orvos szerint a szétválasztásukra azért volt szükség, hogy még véletlenül se találkozzanak, ugyanis a trauma miatt, amit átéltek, még jó ideig annak a lehetőségét is ki kell zárni, hogy véletlenül összefussanak a folyosón, mert mint mondta „beláthatatlan következményei lennének“.
           Már akkor bolondnak titulálták a három fiatalt, mikor az eset megtörtént. Senki nem hitte el, hogy egy fekete bőrű, vörös szemű szörnyeteg bánt el velük. Még nagyon ő maga sem. De hiszen ki hitte volna el? Ötven gyilkosság kellett hozzá hogy felébredjen az ország és észrevegye a hihetetlent. Természetesen a politikai hatalmak rögtön reagáltak. Egységes szavazatokkal a parlament visszavezette Szlovákiában a halálbüntetést, melynek törvényét úgy fogalmazták meg, hogy csak ez az elmebeteg érdemelje ki a megtiszteltetést.
           Az első sorban fogok ülni, mikor megdöglesz és élvezni fogom gondolta, majd észrevette, hogy az általa vezetett negyvenkét főt számláló rendőr kommandós osztag, melyet két önkéntes búvár egészített ki, odaért a Mocsáros nevezetű patak gátjához.
           A keskeny folyóvíz Vágkeddóvár délnyugati részén keresztül haladt el, és még a hetvenes évek közepe táján egy gátat helyeztek rá, amely felfogta a patak vizét, ami így egy kisebb tóban gyülemlett fel a nagyszombati és a pozsonyi vasútvonal között. Ennek akkor az volt a célja, hogy a város biztosítani tudja a helyiek számára a sporthorgászatot. Mára viszont a vize annyira szennyezetté vált, hogy a hínáron kívül egyetlen vízi élőlény sem élt meg benne, az emberek számára pedig megfelelő felszerelés nélkül egyenesen életveszélyesnek számított. Viszont mikor a hadnagy legutoljára követte a sötét fattyút, az akkor beúszott ennek a nagyra nőtt pocsolyának a közepére és ott eltűnt.
            - Hadnagy úr! Várjuk a parancsait. - szólt hozzá egy idegesítően feltörekvő újonc közrendőr, akivel már volt nézeteltérése saját magyar nemzetisége miatt.
            - Szóljon a búvároknak! Kutassák át a tavat.
            - De uram. Mindössze két búvár van velünk. Egy egész napba is eltelhet, mire átnézik a víz fenekét. Ez alatt az idő alatt belehalhatnak a szennyeződésbe.
            - Az sem érdekel, ha egy hétig lesznek lent szünet nélkül. Magával ellentétben ők tudták mire vállalkoznak. Darien Spike rejtekhelye itt van a víz alatt. Tudom! Szóval merüljenek! Ez parancs!
                Egyedül ez a mitugrász kérdőjelezte meg a döntését. A két önkéntes vakon követte az utasítást, mivel tudták mi a tét. Az osztag többi tagjával egyetemben ők is láttak legalább egy áldozatot, és annak a napnak az emléke mikor szembesültek a valódi gonosz létezésével, volt számukra a határvonal jó és rossz korszak között és ez motiválta őket a munkájukban. Darien Spike-nak vesznie kell, hogy minden olyan legyen, mint régen.
            - A búvárok lemerültek, uram. - jelentette a zöldfülű, mintha a hadnagynak hiányozna mind a két szeme.
            - Rendben. - sóhajtott Andor úr - Remélem, gyorsan találnak valamit. Nem akarok még több áldozatot.
            Mindenki örömére egy nap helyett mindössze nem egész négy óráig merülgettek a búvárok fel és le. Viszont az utolsó felbukkanásnál, csak az egyik jött ki.
            - MI van? - rohant oda a tiszt. - Talált valamit? Hol van a társa? Csak nem őt is elkapta az szemét? - a férfi egyszerre volt rémült és izgatott közelebb hajolt - Mit látott?
            - Van a tó fenekén egy gödör. Mikor megnéztük közelebbről a társam besiklott hogy átkutassa. És nem jött ki. Sötét volt az egész. Egy hínárba kapaszkodva én is belenyúltam a gödörbe. Hallja? Olyan volt mintha a levegőben lenne a karom.
            - Tessék? - Andor úr nem értette, miről beszél a búvár. Az ezt észrevette. Így hát összeszedte magát és folytatta:
            - Szóval van a vízfenéken egy gödör, ahová nem folyik be a víz. Értik már?
A hadnagy nehezen hitte el, amit hall, de régen megtanulta már, hogyha Darien Spike-ról van szó, minden lehetséges.
            Vajon ez is csak egy újabb trükk? Jó ötlet egyáltalán ennyi embernek itt lenni? Ki tudja, mit tervez ez a lény! Vissza kéne fordulnom? Nem! Innem már nem! morfondírozott, miközben mindenki más azon vitatkozott, hogy hogyan folytatódjon az akció. Tanácstalanok. Ugyanúgy, mint én. Körülbelül harminc perc elteltével azt vette észre, hogy mindenki nyugat felé néz.
Az eltűnt búvár jelent meg beljebb a tó mentén. Csak a levegőpalackja hiányzott, de ezt leszámítva szemlátomást nem szenvedett semmilyen sérülést.  A hadnagy odasietett hozzá.
            - Jól van? – kérdezte.
A férfi levette a búvármaszkját.
            - Meglódultam a gödör felé, majd meglepődtem mikor beleestem. Érti? A víz alatt. Beleestem egy gödörbe a víz alatt. Ki hallott már ilyet? – a férfi arcáról tükröződött az ijedtség.
            - Nyugodjon meg. A társa már jelentette ezt a… furcsaságot. Mi van ott lent?
            - Valami hatalmas terem. A fala meg fémből van. A padló csupa hamu és valamilyen olvadt fém. Hogy őszinte legyek, nem nagyon néztem körül, mert azon voltam, hogy kiutat keressek, mivel eléggé be voltam tojva. 
            - Amint látom megtalálta azt. – mondta a hadnagy.
Az előkerült búvárnak beletelt pár pillanatba mire felfogta a tiszt célzását.
            - Persze! Igen. Ott. – mutatott nyugat felé. - Odavezetem magukat.
               A járat bejárata egy nagyra nőtt dús bokor tövében volt, és pont elég szélesnek tűnt egy ember számára. Akárki akármikor belepottyanhatott volna és Andor Géza rendőrtiszt el is csodálkozott rajta, hogy ez eddig még nem történt meg. Vagy csak még nem tud róla. Elvégre még rejtély hogy mi van oda lent. Talán újabb halottak. 
            - Mindenki vegyen magához egy reflektort.  Lemegyünk. - adta ki a parancsot.
Az osztag engedelmeskedett. Egyenként lementek az egyszemélyes járaton. Andor úr utoljára ment le. 
            A lejtő eléggé csúszós volt. A tíz méter hosszú szakaszon minden egyensúlyérzékére szüksége volt, hogy ne essen el. Mire leért már fénycsóvák tucatjai világítottak szerteszét nyomok után kutatva. Elvárása ellenére ő is csak ugyanazt látta, mint előtte a lent rekedt búvár.  A padlót vastag hamuréteg fedte, mely alól úgy fél méter magas már megszilárdult olvadt fémbuckák látszottak.
            - Uram! Nincs itt semmi csak hamu és vas. Ezzel itt nem tudunk mit kezdeni. – jelentette az egyik kommandós.
            - Három ember menjen ki és zárja le a területet. A többiek maradjanak és keressenek tovább. Kell itt lenni valaminek.  – mondta, miközben a terem mennyezetét elemezte reflektorával.  
Újra szembesült a búvárok őszinteségével, amikor észrevette a nyílást, amiről azok beszéltek. A víz úgy folyt el felette, mintha azon a részen nem lenne érvényes a gravitáció törvénye. Bámulatosan ijesztő látvány volt.
            - Uram! Találtam valamit. – zavarták meg a gyönyörködésben a terem másik végéből. 
            - Mi az? – kiabálta oda.
            - Úgy néz ki, mint valami könyv.
            - Odamegyek. – elindult a feltételezett bizonyíték felé és út közben felhúzta gumikesztyűjét. Mikor odaért kinyitotta azt, és elégedetten tapasztalta, hogy nem egy könyvről van szó, hanem egy barna csíkozott kemény borítós füzetről. Kinyitotta az első oldalra. Amit látott az felborzolta minden egyes szőrszálát. 
               A papíron nagy betűkkel a következő szavak szerepeltek: A gyűlölet naplója.  Ez még Andor Gézát nem viselte volna meg, viszont a tény, hogy friss vérrel címezték meg ezt az állítólagos naplót, teljesen más megközelítésbe helyezte a dolgot. A hadnagy az eszét teljesen kizárva, ösztöneire hallgatva belelapozott és olvasta a már tollal írt szavakat.

„ A ribanc úgy visított, mint egy élve perzselt anyamalac.  Nem tudtam ellenállni. Táncolnom kellett a zenére.”

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: a bevezető első törvény andor géza rész embere

A bejegyzés trackback címe:

https://agyuloletnaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr535610026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.