2013. november 6. 23:00
Előre láttam mi lesz, ha hazaérek. A szokásos cirkusz. Nem hibáztatom a párom. Megértem az aggodalmát, hiszen a kétszázhúsz eurós családi segély egy hónapra tényleg nagyon kevés, viszont azt már kevésbé tudom felfogni, miért nem veszi észre, hogy én igenis javítani szeretnék ezen a helyzeten. Képessé szeretnék válni rá, hogy eltartsam a családom.
Az öt perces autóutam a végéhez ért, de még mielőtt felmentem volna a negyedik emeleten lévő, hét perc lelki felkészülési idő céljából rágyújtottam a blokkunk előtt. Sajnos három perc lett belőle, mert az idegességtől csak gyorsabban szívtam a koporsószögem, így hát rákényszerültem az otthoni pokolba való belépésre.
Miután felértem bekopogtam, mert a kulcsaimat már réges-régen elvesztettem.
– Na, mi volt? - kérdezte Gabriella köszönés helyett, miután ajtót nyitott nekem.
Elmeséltem neki az interjú végbemenetelét, természetesen a kisfőnök reakcióját kihagyva.
– Majd értesítenek. - fejeztem be a mondandóm.
– Mint mindig. Azután meg nem lesz belőle semmi. Ah! Állandóan csak a mézesmadzagot húzod az orrunk előtt. - reagált a párom a már megszokott pökhendi módján.
– És mit csináljak? - kérdeztem sértődötten.
– Semmit! Csak lassan éhen fogunk dögleni, te meg arra vered el a pénzt, hogy ilyen szarokra jársz. - Gabriellát kezdte elkapni a méreg
– Ha nem megyek el interjúkra, soha nem fog változni a helyzet. Ma is mielőtt elmentem volna szétküldtem az életrajzaim, és ha hívni fognak, akkor majd mennem kell. - védekeztem a teljesen logikátlan vádra.
– És abból majd megélünk? - ordította – Mit csinálsz te egyáltalán ezeken az interjúkon? Mert nekem úgy tűnik, hogy valamit mindig nagyon elbaszol.
– Beleadok mindent! - már én is elvesztettem a fejem. - Szerinted én élvezem ezt a helyzetet?
– Kezdem azt hinni? Tudod mennyi pénzünk van? Kibaszott tíz euró. És tudod mennyi tápja van Tamarának? Szaros egy adag. - visította.
Igen, a babatáp. Szerencsétlenségem újabb pontja, hogy pont olyan nőt választott a szívem, akinek a teje szülés után másfél hónapra elapad, ezzel nagymértékbe növelve a kiadásaim.
– Mennyibe kerül egy doboz? - kérdeztem a legnagyobb higgadtsággal, ami akkor abban a pillanatban kitelt tőlem, viszont tudtam, a válasz nem fog tetszeni.
– Tizennégy euró. – sóhajtott
– Anyámnak sincs semmije? - miután kiejtettem a számon ezeket a szavakat, rögtön megbántam.
– Szerinted? Az a picsa amint megkapja a fizetését, elbassza. Biztos nincs egy petákja sem, mert képzeld, megint a mi kajánkat zabálja.
Az hogy Gabriella utálja anyámat, enyhe kifejezés és hogy kénytelen vele és a már nagyon is szenilis nagymamámmal egy fedél alatt élni, csak növelte a haragját. Különösebb oka igazából nincs is rá, de „sok kicsi sokra megy” alapon elhiszem, hogy összegyűltek benne dolgok. Nekem volt rá huszonnégy évem hogy hozzászokjak a furcsaságaihoz, neki ennek az időnek a töredéke jutott. Elhiszem, szokatlan számára, hogy a jövendőbeli anyósa megeszi az ennivalónkat, vagy ha hetente négyszer idegesen jön haza munkahelyéről, mindenkivel kiabál, aki csak hozzászól, viszont nekem ezek a dolgok már annyira mindennaposak, mint csaposnak a részeg kuncsaft. Azon sem lepődtem meg, mikor rákapott az internetes társkeresők által biztosított illúzióban gazdag virtuális élményekre, aminek eredményeképpen a billentyűzete éjjel-nappal kalapál minden nap.
Az idegesítő tulajdonságok ellenére én még sem tudom azt mondani, hogy Haris Anikó rossz ember, bár lehet, elfogult vagyok eme kérdésben. Ugyanolyan termettel áldotta meg a sors, mint engem, bár ő még rátett vagy harminc kilót. Mit csináljak? Szereti a hasát, mint én a dohány ízét, és ezért ő evéssel nyugtatja magát (jó párszor vitatkoztunk rajta, melyik módszer olcsóbb). És sajnos stresszes munkahelye miatt elég gyakran rákényszerül erre. Én ezt megértem. Egyedülálló anyaként nevelt fel, még mindig a nyakán vagyok, mikor már megpihenhetne. Elhiszem, hogy tele van töke. Viszont Gabriella nincs ehhez hozzászokva.
A párom sem volt mindig ilyen. Ez a százötvennyolc centiméter magas, közepes termetű, barna hajú kékszemű tünemény, szerintem a velem való élet miatt vált ilyen nehezen elviselhető némberré. Emlékszem, mikor megismertem. Fú, de kiröhögtem! Hogy lehet már valakinek az a vezetékneve, hogy Balta? Most komolyan. Persze akkor még nem gondoltam, hogy ennek a csúfolódásnak egyszer a gyönyörű kis Tamara lesz a vége, és hogy attól fogok tartani minden nap, hogy ez a „balta mikor vágja le a fejem.”
Lehet, hogy puhapöcs vagyok, mert tartok tőle. Nem tudom. Mindenesetre abból a szempontból szerencsésnek mondhatom magam, hogy egyáltalán sikerült találnom egy nőt, akit szeretek (hogy őszinte legyek, néha picit perverznek is érzem magam ez miatt) és ezért nem szeretném elveszíteni. Más, az enyémhez hasonló alacsony, tömzsi, semmi izommal nem rendelkező testalkattal megáldott férfi netes pornóra veri a farkát, mert rá van kényszerülve. Nekem pedig, hála Balta Gabriellának, erre nincs szükségem, bár ha így folytatódnak a dolgaim, ki tudja meddig lesz részem ebben a privilégiumban. De térjünk csak vissza a vitámhoz ezzel az aranyos bestiával.
– Pár fityingje szerintem akad. - próbáltam táplálni a csekély reményt, bár magam sem hittem el igazából, amit mondok. - Hazajön, meg kell kérdezni.
– Hogy megint legyen min picsáznia? Köszönöm, abból nem kérek.
– Figyelj! Ha magamnak kérek, az más tészta. Ha Tamarának, hidd el, nem fog baszakodni.
Ezzel befejeződött a beszélgetésünk.
Háromnegyed óra telhetett el és anyám hazajött. Megint mérges volt. Hogy pontosan mi miatt azt nem tudom, mert sose árulja el. Újból egy hajcihő előtt álltam, de kénytelen voltam vállalni a kockázatot.
– Anyu? - szólítottam meg óvatosan.
– Mi van? - mordult vissza.
Számítottam erre a reakcióra, de nem volt mit tenni.
– Kéne négy euró. - böktem ki felsóhajtva.
– A rohadt életbe! Banknak nézek ki? Alig van nekem is és kell benzinre. - mérgelődött.
– Babatápra kéne. - magyaráztam – Ennyi hiányzik. Tamarának már csak egy adagja van, amit most eszik.
– Hányszor mondtam Gabriellának, hogy vigyázzon, nehogy elapadjon a teje? Még anyatejfejőt is vettem neki, hogy jobban be tudja indítani magának. Használta? Nem. Most itt az eredménye.
Anyám téved. A párom igenis használta a szerkezetet, csak hát az sem segített. De ezt nem mondhattam meg neki. Hagynom kellett, hogy igaza legyen, ezért jobb híján megvontam a vállam. Fél perc néma csend következett.
– Megnézem, pontosan mennyim van. - mondta ki végül, majd elővette pénztárcáját és megszámolta az apróit. - Négy euró huszonöt cent. Elég lesz?
Válaszként bólintottam, majd elvettem az érméket, és indultam a Tescóba.
Már van táp körülbelül egy hétre. Legalább azon nem kell aggódnom. Csak a holnapon, a holnaputánon és az az utánom. Előbb néztem rá az órámra. Két perc múlva éjfél. Azt hiszem, mint ahogy még hárman itt a lakásban, én is korgó gyomorral megyek aludni.
